Rovatok › Himalája Expedíciók

​VARGA CSABA ma elérte a II-es tábort

kalifa expedíció varga csaba gasherbrum hidden peak

1300 méter szintemelkedést tett a mai napba, egyből a 2-es táborig mászott!

Az előzetes tervek szerint Csaba ma reggel (07.04.) megkezdte az akklimatizációt a Hidden Peaken (G1) és túljutott a hasadékos Déli-Gasherbrum gleccseren. Az első híreket délelőtt Don Bowie, kanadai hegymászó barátunktól kaptuk, aki több hegymászóval együtt jelenleg az 1-es táborban (5900 m) akklimatizálódik.

Csaba azonban olyan jó erőben volt, hogy egyből tovább haladt a 2-es tábor felé (~6400 m), ahova szerencsésen meg is érkezett. Ma 12:45-kor jelentkezett be, immár 6400 méteres magasságból és jókedvűen számolt be a teljesítményéről. Tervei szerint itt tölt el 1-2 napot és segíteni fog a 2-es és 3-as tábor közötti szakasz bekötelezésében.


Kérdés sem férhet hozzá, hogy Csaba felkészülése remekül sikerült, kirobbanó formában van - még két hét sem telt el az indulás óta és máris 6400 méteres magasságig jutott, holnap pedig még feljebb szeretne mászni. Le a kalappal!


HAJRÁ CSABA!
HAJRÁ KALIFA ALPIN CSAPAT!


Ha rá szeretnétek keresni a koordinátákra, hogy Csaba pontosan hol van: 35 44.192, 76 40.572

PARTNEREINK
Hazajáró; Hópárduc Alapítvány; Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete (MAHOE); Csupasport; Dextramedia

 

Hozzászólások

További cikkeink

Szerző: Kalifa Feltöltve: 2019-07-05 08:41:59